Chili és paradicsom

Első lépések

2015. január 12. 15:00 - Iszka

Chili, paprika, paradicsom palánta nevelés. 

Évek óta kérdezik tőlem, hogy hogyan csinálom, most összegzem és meglesz mindenkinek. :)

A legfontosabb a palántanevelésben, hogy jól válasszuk meg, hogy mi a pontos célunk. Miért is ezt vagy a másik fajtát választjuk? Ez nagyon egyéni, én a bevált dolgokat szeretem kiegészítve némi extra vagy ritka növénnyel. Csúfos tud lenni mikor olyan növénnyel próbálkozunk ami nem a mi éghajlatunkhoz van szokva és már a nevelése is komoly kihívást jelent, ráadásul a termés minősége sem lesz jó vagy egyáltalán nem lesz.

Most leírom, hogy én hogyan nevelek magból palántát és hogyan lehet jó vetőmagot előállítani.

2015 szeptemberétől http://www.kardinalis.hu/ néhány saját vető magom is elérheted. Chili, paradicsom, különleges növények.

palanta.jpg

Google

.

Mikor álljunk neki a vetésnek? Ez a döntő! Először a chilik, majd a paprikák a végén pedig a paradicsom. De mikor? Inkább 2 héttel később, mint 2 héttel korábban! Én február elején szoktam kezdeni a chilikkel, de csak akkor ha az időjárás úgy tűnik, hogy napos lesz 2-3 héten belül. Ha úgy ítéljük meg, hogy a hely ahol a palánták növekedni fognak még sötét lesz akkor inkább várjunk. A megnyúlott kis palántákkal csak a szívás és a gond lesz. Bár van egy trükköm a megnyúlt palántákhoz is!

A magokat beszereztük, remélem, hogy tőlem, kell valami edény és talaj. Nekem kicsi helyem van, ráadásul nem 100 és 100 növényt kell palántáznom így én sima vajas dobozokkal kezdek(ne legyen alul lyukas). Fogok egy alkoholos filcet és feliratozom kívülről, 1 cm magasan vizet engedek bele és erre jön a talajkeverék. Talajkeveréknek én kerti föld (ahol lesznek majd nyáron), tőzeges virágföld vagy palánta föld és 04-es kavics (nagyon apró kavics, de a homoknál durvább) 1:1:1 arányú keverékébe teszem. Ha nincs kavics akkor e helyett lehet tőzeg. Jól elkeverjük, nem lehet darabos. Az edény feléig megtöltjük, addig várunk míg előkészítünk pár befőttes gumit és pár kiflis zacsit. :) kb. 2X nagyobbra vágjuk, mint az edények.

Mire ezzel végzünk a talaj megszívja magát vízzel, ha netán nagyon folyós lett, akkor öntsünk le némi vizet és már jöhetnek is a magok. Egy dobozba 15 max. 20 kerüljön. Nagyon vékonyan még teríthetünk földet a magokra, olyan sózó mozdulatokkal. A fóliával zárjuk le a pekedlit és gumizzuk rá, hogy jól zárjon. Most keresnünk kell egy olyan helyet ahol van némi fény, de nem ez az elsődleges, hanem hogy szinte állandó 23-25 fok legyen. lehet ez a radiátor tetején is, de akkor tegyünk alá egy hungarocell lapot, hogy ne főzzük meg a magokat. Most rendet rakunk és 2 napig nincs is gondunk velük.

Letelt a 2 nap, vegyük le a fóliát, elméletileg nem láthatunk semmi változást, ekkor jó minden! Ha ki se száradt akkor tökéletes. Ha száraz, akkor picit öntözzük meg és a fóliát majd szorosabban tegyük vissza. Ha a talaj bepenészesedett akkor gond van! Meg lehet próbálni lekaparni és fólia nélkül tartva öntözés mellett várni a csírázást, de valószínű, hogy a gomba már átszőtt mindent, sajnos ez néha  Gomba ellen még a talajkeveréket ültetés előtt 5-8 percre be tehetjük a forró sütőbe, így a bent lévő magok és gomba spórák elhalnak. Reméljük, hogy minden rendben és zárjuk vissza a pekedliket, ezután nézelődhetünk naponta. :) Chilik és paprikák 5-9 nap alatt hajtanak ki, paradicsomok képesek 1 nap alatt is, de jellemzőbb a 3 nap.

Google

.

Szép az élet és a magoncok már feltapadnak a fólia tetjére én ilyenkor leveszem a fóliát és valami nagyon világos helyre teszem őket, én speciel a déli lépcsőházba, viszont ott hűvösebb van este, kicsit stresszelnek is, megállnak a növekedésbe, de megszokják. Ha vékony gyenge szárúak lettek a fényhiány miatt, akkor érdemes közéjük fogpiszkálókat, hurka pálca darabokat szúrni és megtámasztani őket, így sokkal több esélyük van!

Következő lépés amikor már van 2 normál levelük a chiliknek és paprikáknak, a paradicsomok még maradhatnak. Át kell palántázni őket! Chiliket érdemes egyesével egy kis tejfölös pohárba ültetni. Az öntözővízbe tehetünk túl hígított Wuxált ami lombtrágya, de öntözve egy nagyon lassú felszívódású nyomelemekkel dúsított lombtrágya én ezt használom még a gyümölcs fákra is, 1 liter 1500 Ft,  ez elég egy évre az összes cserepes növényemre, kerti növényekre és a gyümölcsfákra is! Kertben csak levelekre permetezve.

Hol is tartunk? Az első átültetésnél chiliknél töltsük majdnem tele a kis tejfölös poharakat, csináljunk neki kis ujjunkkal középre egy lyukat oda meg finoman helyezzük be a palánták gyökerét. A pici növényeket én egy villával szoktam kivenni a földből, ásó mozdulattal. Amint elültettük nyomjuk össze a talajt a gyökerek között. Mehetnek ki a világos helyükre. Ne ültessük mélyebbre fél cm-nél, mint ahogy volt! Talaj ugyan az, mint a leg elején, esetleg pici kerti földet tehetünk még bele, vagy olyant amiben élni fog nyáron.

Paradicsomnál érdemes várni 2-3 normál levélpárig az átültetéssel. Viszont itt annyi változik, hogy nagy tejfölös pohár kell és 2 tő is mehet bele illetve a cserép aljáig le ültethetjük, így a földben lévő részen is mindenhol gyökér lesz és ez jó lesz nekünk! Ami levél a földbe kerülne azt vágjuk le. A paradicsomok szinte élvezik azt amikor szét vannak ültetve és új gyökereket növeszthetnek. A paradicsom palánták szeretik ha kezünkkel szelet játszunk nekik, így erősödik a száruk. Paradicsomot érdemes szellősen lerakni, mert szeretik a liszteskék, azokat meg csak atombombával lehet ki irtani, csak gyéríteni lehet vagy felszámolni mindent...

 

Az első magvetés után 2-3 héttel később ismét vethetünk, ha valami rosszabbul sikerült, vagy rengeteg termést akarunk. Én paradicsomból fajtánként 6-8 tövet ültetek ki, chilikből általában 10-12, paprikát meg már nem szoktam egyáltalán ültetni, mert keresztbe porozzák a chiliket. 

Google

.

Így fokozatosan ültethetjük át növényeket, ha már szépen nőnek akkor a legkisebbeket én selejtezni szoktam, ha az időjárás nem engedi, hogy ki legyenek ültetve és nagyon nőnek, akkor érdemes minimális vízzel öntözni, hogy ne fejlődjenek annyira, de  telik az idő és erősödnek. Közeledik a kiültetés ideje, érdemes 1 hétig félárnyékban de. 10 és du. 16 között szabadba szoktatni őket. Kiültetni akkor érdemes a paradicsomot amikor már tartósan 10 fok van hajnalban, chiliknek kicsivel több kell. Kiültetés után kapnak egy sokkot, 1 hétig nem fognak nőni, gyökeret fejlesztenek. Az ültetőgödör aljára a cserépbe is mehet szerves trágya, arra pár cm talaj és erre kerüljön a növény, így a gyökerek nem égnek meg. Érdemes minden növényt karózni, a paradicsomok amik tőlem származnak min. 1,5 méter magasak lesznek, de jó körülmények között 2,5 fél méteresre is megnőhetnek.

folyt. köv.

hogyan.jpg 

Így is ismerhettek:

http://olx.hu/hirdetesek/hirdeto/imoT/

http://chiliandtomato.hostingdeutschland.com

Sok sikert mindenkinek!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://chilisesparadicsom.blog.hu/api/trackback/id/tr887056643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása